Mákolajjal a csontritkulás ellen

Mákolajjal a csontritkulás ellen

A csontritkulás a csontok tömegének, illetve sűrűségének csökkenését jelenti. A folyamat gyakorta észrevétlenül, a háttérben zajlik, hiszen tüneteket csak akkor okoz, ha a csontsűrűség már bizonyos alacsony mértéket ér el. Ilyenkor tűnhet fel a csontok fokozott törékenysége (kisebb erőbehatásra túlzott károsodás), a csigolyák elmozdulása, összeroppanása, amely akár az érintett ideggyök problémáját is okozhatja. Tovább

A medvehagyma, mint méregtelenítő

A medvehagyma, mint méregtelenítő

Csak néhány évvel ezelőtt került be a köztudatba, mégis rendkívüli népszerűségnek örvend ez a vadon termő egyszerű kis növény. Levelei március végén törnek elő a talajból, csodálatos fehér, csokros virágainak mézédes illatával május elejétől örvendezteti meg a méheket. A városlakókkal valószínűleg azok a természetjárók illetve falusiak ismertették meg ezt a jellegzetes illatú-ízű gyógynövényt, akik az eredeti termőhelyén találkoztak vele. Tovább

Máriatövissel a szép bőrért

Máriatövissel a szép bőrért

Köztudott, hogy a máriatövis májunk karbantartója, és rendkívül népszerű a kíméletes, de hatékony gyógyhatásai miatt. Ugyanakkor sokan nem tudják vagy nem gondolják végig, hogy a máj állapota, illetve a különféle máj-eredetű anyagcsereproblémák és emésztési rendellenességek milyen mértékben befolyásolják például a bőrünk (és ezen belül is különösen az arcbőr) állapotát. Tehát a máriatövis – áttételesen – nagy segítséget nyújthat a bőrünket érintő pillanatnyi és krónikus állapotok kezelésében, karbantartásában és jobbá tételében. Tovább

A szőlőmagolaj fiziológiai hatásai

A szőlőmagolaj fiziológiai hatásai

Sokan azt gondolnák, hogy a szőlő magja és héja az ízes nedv kipréselése után értéktelen. Szerencsére ez nem így van, az utóbbi idők kutatásai újra kimutatták és őseink is tisztában voltak vele, hogy mind a mag, mind a héj számos, az emberi szervezet számára fontos és hasznos összetevőt tartalmaz. A magot ugyan – amíg egyben van – képtelenek vagyunk megemészteni, de őrlemény vagy liszt illetve hidegen sajtolt olaj formájában értékes hatóanyagait már szervezetünk is képes hasznosítani. Tovább

Töltődjünk fel tavasszal a medvehagyma gazdag beltartalmi értékeivel

Töltődjünk fel tavasszal a medvehagyma gazdag beltartalmi értékeivel

Amióta megismertem a medvehagymát, tavasszal alig tudok betelni vele. Olyan megízlelni a friss, zöld leveleket, mintha hosszú ideje tartó nélkülözés után haraphatnék bele valamilyen igazán értékes és tartalmas élelmiszerbe, és, ha belegondolunk, ez teljesen így is van. A medvehagyma számtalan értékes összetevője már nagyon hiányzik márciusban a hosszú tél után, és a természet bölcsességét mutatja, hogy pont azok a tápanyagok és pont olyan összetételben találhatóak benne, amelyek a kikeletkor hiányoznak a szervezetünknek. Tovább

Szép köröm, bőr és haj mákolajjal

Szép köröm, bőr és haj mákolajjal

Gondoltál már arra, hogyha száraz a bőröd, akkor nem kívülről kellene olajoznod, hanem belülről? Épp ideje, hogy gondolj rá, hiszen egészen kézenfekvőnek tűnik, hogy az anyagcsere minősége az, amely a legjobban befolyásolja a sejtek – így a bőr, haj és körömsejtek – állapotát is. A száraz bőr (és így, az ezzel a tünettel járó krónikus bőrbetegségek is, mint az ekcéma, sömör) oka gyakorta nem a vízmegkötő képesség hiánya, hanem a sejtek hiányállapota. Tovább

Medvehagyma gyűjtési tanácsok és receptek

Medvehagyma gyűjtési tanácsok és receptek

A medvehagyma igazából a vadon kincse, bár egyre többen próbálkoznak a termesztésével is. Erdeinkben ezekben a hetekben-napokban érik el a kicsattanóan friss, zöld levelek a leszedhető méretet, így érdemes elgondolkodni azon, hogy a korán jött meleg, tavaszi időben, egy kirándulás keretében elmegyünk gyűjteni. Mielőtt azonban nekiállnánk a friss salátaalap és gyógynövény begyűjtésének, ellenőrizzük, hogy a kiválasztott gyűjtőhely milyen szabályozás alá esik! Tovább

Mi az a tokoferol?

Mi az a tokoferol?

Aki kissé tájékozott a vitaminok világában, gondolkodás nélkül vághatja rá a címben feltett kérdésre, hogy az E-vitamin kémiai megnevezése. Ez részben igaz, de nem szabad elfelejtkezni arról sem, hogy az E-vitamin valójában többféle tokoferolt és mellette tokotrienolt is tartalmaz. Ez a vegyületcsoport együtt adja ki az E-vitamint, vagy pontosabban E-vitamin csoportot. Tovább