Az emésztési problémák kialakulásáért legtöbbször nem a bevitt táplálék a felelős. Ha fáj a hasunk, hasmenés vagy székrekedés alakul ki, hajlamosak vagyunk rögtön azt gondolni, hogy valami rosszat ettünk vagy fertőzést kaptunk, de ebben koránt sem biztos, hogy igazunk van.

A városi léttel együtt kialakult ülő életmód, hogy keveset mozgunk, mindenhova valamilyen eszközzel (autó, lift) járunk, hogy kevés vizet iszunk, nagyon nagy mértékben megnövelte az emésztőszervi panaszok számát. A legtöbb esetben a nem megfelelő életmód leváltása, a rossz szokások elhagyása segíthet, és nagyon gyorsan enyhülnek a kellemetlen tünetek.

Az egyik legfontosabb dolog – és nem csak az emésztés szempontjából – hogy elég vizet igyunk. Figyelem! Nem pusztán az, hogy folyadékot vigyünk be, hiszen a legtöbb ízesített folyadék emésztése vizet von el a szervezetünkből. A napi vízmennyiség emiatt nem helyettesíthető se gyümölcslével, se teával, és még kevésbé cukros üdítőkkel vagy tejjel. Napi három liter víz bevitele javasolt, és ezt az egész napra elosztva a legjobb bevinni (nem lefekvés előtt egy fél litert, mert akkor meg aludni nem fogunk tudni).

A második legfontosabb dolog, hogy együnk elég rostot. A finomított szénhidrátok világában a rostot sajnos szinte úgy kell vadászni, ezért nagyon ügyeljünk, hogy megfelelő mennyiséget fogyasszunk belőle. Együnk nyers és párolt vagy sült zöldséget és gyümölcsöt, gabonákat, és húsokat is. Kerüljük a fehér lisztet, cukrot válasszuk inkább a teljes kiőrlésű gabonaliszteket és vigyük be a táplálkozásunkba az egyéb liszteket is (rizs-, kukorica-, lenmag-, gesztenye-, zabpehely- stb. lisztek, többek között).

A harmadik legfontosabb, hogy mozogjunk! Ha más lehetőségünk nincs, álljunk meg kissé távolabb az autóval a házunktól, az irodától vagy a bolttól, lift helyett válasszuk a lépcsőt. A testmozgás elősegíti a belek mozgását, az pedig alapvető a táplálék továbbhaladásáért.

Azoknak az élelmi rostoknak a fogyasztása, amelyek vízben oldódnak és emészthetetlenek (ördögnyelv-liszt, útifű-maghéj stb.) fontos szerepe lehet mind a hasmenés, mind a székrekedés tüneteinek enyhítésében. A rostok ugyanis megszívják magukat vízzel, ezzel növelik a széklet mennyiségét, miközben dörzsölő hatásukkal tisztítják és regenerálják a nyálkahártyát. A nagy mennyiségű bélsár könnyebben továbbítódik és az ürítés is könnyebb.

Hasonló praktika a vízben áztatott aszalt szilva vagy füge reggeli elfogyasztása. Ezekben is számos értékes és hasznos élelmi rost található.