A fehér üröm nagyon régóta használt gyógynövény, és olyannyira hatékony gyógyító eszköznek bizonyult az idők során, hogy az akadémikus orvoslás is felfigyelt rá. Már a XXI. század első éveitől kutatások kezdődtek, amelyek arra irányultak, hogy felmérjék a fehér üröm szerepét a daganatok gyógyításában.

A fehér ürmöt régen a malária kezelésére alkalmazták. A malária jellemzője, hogy a vírustól megfertőzött sejtekben megemelkedik a vas aránya. A fehér üröm hatóanyaga, az artemisin pontosan ehhez a vastartalomhoz „vonzódik”, és az így megtalált sejtet elpusztítja. A kutatók egy 2001-es kísérletben abból a megfigyelésből indultak ki, hogy a daganatos sejtekben is magasabb vas-koncentrációt figyelhető meg, hiszen ezeknek a sejteknek a szaporodáshoz vasra van szüksége.

A várakozások beváltak az ide vonatkozó kísérletek során: magas vastartalmú daganatos sejteket az artemisin mindkét esetben roncsolta, illetve apoptózisra, azaz önpusztításra késztette a beteg sejteket. Külön érdekesség, hogy a pusztító hatása nem terjedt ki az egészséges sejtekre.

Végeztek megfigyeléseket arra vonatkozóan is, hogy mennyivel nő az artemisin hatékonysága, ha a beteg sejteket vassal kezelik, azaz még tovább növelik a vas-tartalmukat. Az eredmények biztatóak: az artemisin, dihidroartemisin és arthemeter gyorsan és hatékonyan elpusztította ezeket a sejteket. Mit jelent az hogy gyorsan? Több esetben 8 óra alatt a daganatos sejtek háromnegyede elpusztult, 24 óra alatt pedig közel 98%-ukról lehetett elmondani ugyanezt.

Milyen rákfajták esetén bizonyult hatásosnak a vas+artemisin kezelés? A megfigyelések azt mutatják, hogy a különösen veszélyes leukémia és hasnyálmirigyrák esetében a hatásosság feltűnő, de biztató megfigyeléseket végeztek mellrákos, vastagbélrákos, prosztatarákos, veserákos és agydaganatos betegeken is. Minden esetben a kezelés első lépése, hogy vasat juttatnak az egyébként is nagy vasigényű daganatos sejtekhez, majd a kiemelkedő vastartalomra építve artemisin-kivonattal kezelik őket. A megfigyelések szerint az artemisin-kezelés hatékonyságba vetekszik a kemoterápiával, azzal az óriási különbséggel, hogy nem okoz mellékhatásokat és nem károsítja az egészséges sejteket.