Kezdőlap

A Gyógynövénylexikon wikiből

GYÓGYNÖVÉNY LEXIKON

Az Első Magyar Gyógynövény lexikon azért született, hogy egy tudásbázist hozzon létre a gyógynövényekről, azok népgyógyászati és gyógyászati hatásairól. Adjon egy tájékoztatást és ismeret anyag összefoglalást a gyógynövény témakörben.

GYÓGYNÖVÉNY LEXIKON
Az ősi tudás


Tartalomjegyzék

Ön az Első Magyar Gyógynövénylexikont olvassa!

Célunk

hogy egy olyan széleskörűen használható szabadon is szerkeszthető lexikont adjunk közre, ami a legtöbb információt nyújtja a gyógynövényekről.


wiki formátum

Azért választottuk a wiki formát, mert ha úgy érzi, hogy még több információt lehet egy-egy gyógynövényhez írni, azt szabadon szerkesztve megtehesse Ön is, mint bárki más, aki bejelentkezve szerkesztővé akar válni.


Küldetésünknek tartjuk

hogy népszerűsítsük a gyógynövényeket, mert hisszük, hogy világunkban azért lettek megteremtve a természet részeként, hogy az EMBER szolgálják! Teszik is ezt, ezt már ősanyáink is felfedezték, és a hajnal volt idők sámánjai és táltosai is a gyógynövényeket használták rendszeresen ls alapvetően.


Fontos, hogy megértsük

hogy egyes gyógynövények a természetben mire lettek teremtve, ezt segíti jelen lexikonunk.


A gyógynövények kikeresése

Az oldalsó keresés menüvel

A gyógynövényeket kikeresheti az oldalsó keresővel, vagy itt a lap lenti részén, megtalálva a keresettet, csak a nevére kattint, és máris olvashatja a keresett gyógynövény oldalán az információkat.

betűrendes keresővel

Hogy könnyebb legyen az eligazodás, használja ezt a betűrendes léptetőt, amivel a betűnek megfelelő gyógynövényekhez ugorhat.


A, Á

Akác, Angyalgyökér, Aranyvessző, Áfonya, Ánizs, Árnika,Aloe,Articsóka,AvokadoApróbojtorjánÁrpa,

Árvacsalán, Árvácska,Ananász,Acsalapu

B

Barátcserje, Bazsalikom, Benedekfű, Berkenye, Bíborkasvirág Bodza, Bojtorján, Borbolya, Borágó, Boróka, Borostyán, Borsikafű, BorsmentaBabér, Búzavirág,Bab,Bársonyvirág,Beléndek, Benzoe,

Bokrétafa, Bors, Borsfű

C

Cickafark, Citromfű,Citromverbéna, Csalán, Cserszömörce, Csipkebogyó,Cukorrépa Cékla CédrusfaCiprusCitromCsarabCsicsókaCsillagánizsCsodabogyóCsombormenta 

D

Dió

E, É

Ezerjófű, ÉdesgyökérÉdeskömény, Erdei fenyő, Eukaliptusz, Egyiptomi Fekete kömény

F

Fagyöngy fehér, Fecskefű, Fekete Dió,Fekete mustár,Fekete nadálytő, Fekete üröm Fekete ribizli, Fodormenta, Fokhagyma,

FüstikeFahéjFajdbogyóFátyolvirág, Festőbuzér, Földi mogyoró, Füge, Fűrészpálma, Füzény(réti), Füzike kisvirágú, Fecsketárnics, Fekete retek, Fejes káposzta, Fehér árvacsalán, Fehér üröm

G

Galagonya, Ginkgo biloba (Páfrányfenyő), Ginzeng, Gránátalma, Gyermekláncfű, Gyömbér, Grapefruit,

Gyöngyhagyma, Golgotavirág, Galaj, Görögszéna, Gólyaorr, Gönye, Gyantásgyom, Gyömbérgyökér,

Gyöngyajak, Gyöngyvirág, Gyújtoványfű, Gyűszűvirág

H

Hajdina, Hárs, Hasznos földitömjén, HomoktövisHúsos somHóvirágHarmatfűHéricsHunyor

I

Iglice, Ipekakuána, Istenfa, Izlandi zuzmó, Izsóp, Indás infű

J

Japánakác, Jázmin

K

Kakukkfű, Kálmos (orvosi) Kamilla (orvosi székfű),Kankalin (tavaszi), Kapor, Kasvirág (Echinacea),

Katáng, Kendermag, Kisvirágú füzike, Komló, Koriander, Kornis tárnics, Kömény, Körömvirág, Kukorica, Kutyabenge, KomlóKikericsKakaóKaliforniai mákKámorfaKandillaKapotnyakKardamomKávé,

KecskerutaKeltikeKerek repkényKeserűfűKigyósziszKókuszKorpafűKőrisKövirózsaKurkuma

L

Legyezőfű (réti), Len, Lestyán, Levendula,Libapimpó, Ligetszépe (parlagi), LucernaLaskagomba,

Levendula, Lilahagyma, Lizinka, LósóskaLándzsás útifű

M

Macskagyökér (orvosi), Majoránna, Martilapu, Mák, Málna, Máriatövis, Medvehagyma, Medveszőlő , Mezei iringó, Mogyoró, MartilapuMezei sóskaMirhafűMetélőhagymaMandulaMacskakarom,Macskamenta,

Madárberkenye, Madárkeserűfű, Mályva, Mályvarózsa, Margitvirág, Maszlag, Menta, Metélőpetrezselyem,

Metény, Mustár, Müge

N,NY

Nadragulya, Napraforgó, Naspolya, Nehézszagú gólyaorr, Nyírfa, Nadálytő, Nagylevelű csodamogyoró,

Narancs, Neem fa, Nőszirom, Nyárfa

O, Ő

Orbáncfű, Orvosi Somkóró, Orvosi ziliz, Őszi Margitvirág, Orvosi füstike, Oliva, Olajfa, Ökörfarkkóró,

Ördögcsáklya, Örvénygyökér, Őszibarack

P

Palástfű, Paprika, Papsajtmályva, Pasuchaca (Szent Róbert-gyógyfű), Páfrányfenyő, Pemetefű, Petrezselyem,Pecsétviaszgomba, Pipacs,Párlófű, PásztortáskaPajzsika, PapajaPeszérce, Pohánka, Pongyola pitypang,

Porcikafű, Porcsin, Paradicsom

R

Rebarbara, Ricinus, Rozmaring Repce, Ratánia, Retek, Rómaikamilla, Rozella, Rózsa, Ruta

S, Sz

Szagosmüge, Szamóca (erdei), Szappanfű, Szeder (fekete), Szegfűszeg, Szemvidítófű, Szenna, Som, Sóska (mezei), Százszorszép, Szurokfű, Sáfrány, Sárgabarack, Sarkantyúka, Sárkányfű, Sédkender,

Seprűzanót, Sisakvirág, Spenót, SárgarépaSomkóró, Sósaborbolya, Szalmagyopár, Szarkaláb, Szarumák, Székfű, Szeklice, Szelídgesztenye, Szemvidító, Szenna, Szója,

T

Tüdőfű (orvosi), Tök, Tölgyfa, Tárkony, Tövises iglice, Tamarindusz, Tarackbúza, Tárkonyüröm, Tárnics,

Teacserje, Teafa, Tengerihagyma, Tiszafa, Torma, Törpefenyő, Turbolya, Tyúkhúr, Tengeri alga,

U

Útifű, Üröm,

V

Vadgesztenye, Varjúháj (borsos), Vasfű, Veronika (orvosi), Vérfű (őszi), VöröshagymaVidrafű, Varádics,

Vöröshagyma

Z, Zs

Zeller, Zsálya (orvosi), Zsurló (mezei), Zab, Zászpa, Ziliz


A gyógynövények feldolgozása bemutatáshoz:

Kérünk mindenkit, hogy kövesse ezt a feldolgozást, így azonos alapon nézhetjük át, hasonlíthatjuk össze a gyógynövényeket. Ha valamelyik szócikkhez nem tud írni, azt esszerűen ott kell hagyni bejegyzés nélkül. Jöhet más, akinek lehet oda is bejegyezni valója. A Sablon oldalról a szerkesztés menün keresztül kimásolható az alábbi feldolgozás szerkesztési sablonja, beilleszthető egy új lapba, és az egyes címek alá rendelhető egy új gyógynövényről az információ. Ezzel megtartjuk az egységes szerkezetet, így a gyógynövények összehasonlítása, azonos információk megszerzése mindenkinek könnyebb.


A feldolgozás:


 Közismert név  

Elnevezés
  Latin neve  
  Népies nevén  
Leírás  
Rendszertani besorolása  
Drog  
Hatóanyag  
Botanikai leírás  
Előfordulás  
Környezeti igény  
Fajta  
Termesztés  
Elsődleges feldolgozás, tárolás  
Hozam  
Szaporítóanyag-előállítás  
Farmakológiai hatás  
Felhasználás


Az információkat a következő forrásokból gyűjtöttük:

• Szalai Miklós: Halimbai Füveskönyv (1991, Mezőgazdasági kiadó) • Rápóti Jenő – Romváry Vilmos: Gyógyító növények (1977 Medicina kiadó) • Csamangó István, Dr. Greskó Mariann, Jójárt Sándorné, Juhász Sándor, Mészáros Edina, Szabó Csaba, Szekeres Sándor, Todorov Radiszlavné, Tóth Gabriella: Bioterápia kézikönyv (2003 Lectum kiadó) • Reades Digest: A természet füvészkertje (2004 Readers Digest kiadó) • Buday Andrea: Gyógynövények (2007 Aquilla kiadó) • Dr. James A. Duke: Gyógynövény patika (2006 Readers Digest kiadó) • Dr. Jörg Grünvald/Christoph Janicke: Zöldpatika (2008 Mérték kiadó) • Dr. Szabolcs Lajosné – Dr. Tatár János: Zöldpatika (1989 Dovin kiadó) • Dr. Bukovszky Julianna: Ezer Jó Fű (1999 Kossuth kiadó) • Eva Aschenbrenner: Gyógynövénypatika (2008 Cicero kiadó) • Andi Clevely: Gyógynövény Határozó (2003 Jószöveg Műhely kiadó) • Lesly Bremness: Fűszer és Gyógynövények (1998 Panemex kiadó) • Dr. Hans W. Kothe: 1000 Gyógynövény (2008 Alexandra kiadó) • Ingrid és Peter Schönfelder: Gyógynövény Határozó (2001 Holló és társa kiadó) • Dr. Chris D. Meletis: Természetes Szex Eilxírek (2001 Alexandra kiadó) • Dr. Johannes G. Mayer, Pater Kilian Saum OSB, Dr. med. Bernhard Uehleke: Kis Kolostori Patika (2007 Athenaeum 2000 kiadó) • Varró Aladár Béla: Gyógynövények Gyógyhatásai (1999 Black and White kiadó) • Black and Wihte Kiadó: Gyógynövényeink (szerző és kiadás éve nincs feltűntetve) • Kliment Emilia: Otthoni Gyógynövényhasználat (2007, LPI kiadó) • Galambos Bertalan: Fűszernövények és Gyógynövények (2004 Mezőgazda kiadó) • Andrew Chevallier: Gyógyító Növények Kézikönyve (2004 Mérték kiadó) • Juhász Ágnes: Gyógyteák könyve (2008 Cser kiadó) • Dános Béla: Farmakobotanika, Gyógynövényismeret (2006 Semmeilweis kiadó) • Balog Gyula Bogumil: Bogumil patikája (2002 szerzői kiadás) • Earl Mindel: Gyógyfüvek Bibliája (1999 Glodia kiadó) • H. Mészáros Erzsébet: Termeszthető Gyógynövények (2000 AB-ART kiadó) • Monika Zilliken: Fűszer Lexikon (2006 Alexandra kiadó) • Hanna Parrott: Gyógynövények és gyógyteák (1998 T-Rex kiadó) • A. Vogel: Kis Doktor hasznos tanácsok a híres svájci népi gyógyászatból (1983 Top Trading kiadó) • Richard Lucas: Csodatévő Gyógynövények (Top Trading Kft kiadás éve nincs jelölve) • Dr. Babulka Péter – Kósa Géza: Képes Gyógynövénykalauz (1991 Herbária kiadó) • Gyöngyösi Anna: Gyógynövény ABC (2006 Regun-press kiadó) • Marie Nadine Antol: Gyógyító teák (2004 Édesvíz kiadó) • Nagy Jenő: Kultúrnövények Gyógyhatásai (2008 Mezőgazda kiadó) • Prof. Dr. Petri Gizella: Gyógynövények és készítmények terápiában (2006 Galenus kiadó) • Banai Valéria: Gyógynövény és Drogismeret (2005 Műszaki könyvkiadó) • Michael Murray N.D. – Josph Pizzorno N.D: A természetgyógyászat enciklopédiája (1988 Jószöveg Műhely kiadó) • Jekka Mcvicar: Új füveskönyv (2005 Euromedia kiadó) • Kissné Dogossy Éva – Zsoldos Márton: A természet kincseskamrája (2007 Pannon Literatura Kft) • Nivo Vermeulen: Gyógynövények Enciklopédiája (2005 Ventus Libro kiadó) • Dr. Johannes G Mayer, Pater Kilian Saum OSB, Dr. med. Bernhard Uehleke: Kolostori Gyógyászat (2004 Magyar könyvklub) • Readers Digest válogatás: A gyógyító természet (2002 Readers Digest kiadó) • Black and White kiadó: Hazai gyógynövényeink ismertetése (2002) • Penelope Ody: Gyógynövények a holisztikus gyógyításban (2006 Saxum kiadó) • Anne Iburg: Természetes Gyógyszerek kislexikona (2005 Mérték kiadó) • Dr. Isépy István: Gyógynövények (1978 Móra kiadó) • A. Alberts – P. Mullen – M. Spohn: Fák, bokrok gyógyító ereje (2005 Sziget kiadó) • Brigit Laue: Gyógynövények Nőknek (2006 Illia and CO. Kiadó) • Black and White kiadó: Hazai Gyógynövényeink ismertetése (1999 Black and White kiadó) • Leon Petulengro: Csillagzatok, csodafüvek (1991 Édesvíz kiadó) • Szabó László Gy: Teadrogok a Fitoterápiában (2000 Baksa kiadó) • Jen Van Guy: A Szerelem Fűszerei (2002 Pallas Antikvárium Kft) • Varró Aladár Béla: A Növényi Gyógymódok (2006 Black and White kiadó) • Makay Béla: Gyógyítás Fűvel Fával (1990 Tóth könyvkiadó) • Dr. Paul Seitz: Kis Kerti Praktika (1992 Cicero kiadó) • Maria Treben: Egészség Isten Patikájából (1990 Duna könyvkiadó) • Hildegard von Bingen: A természet Patikája (1998 Budapest Print Kft) • Michael Tierra: Gyógyfüveskönyv (1991 Duna könyvkiadó) • Lajos Atya Tanácsai (1992 Budapest Print Kft) • Dr. Med. Fritz Geiger: Gyógyteák (Budapest Print & Hungalibri kiadó) • John Lust – Michael Tierra: Természetes Gyógymódok Bibliája (1991 Hungaprint nyomda és kiadó)

Személyes eszközök