Az olyan betegek kezelése, akiknél az alacsony dózisú krónikus toxikus fémes expozíció hozzájárul a krónikus betegségek kialakulásához, jelentős kihívást jelent az egészségügyi szolgáltató számára. Az irritábilis bélszindróma, a fáradtság, az autizmus spektrum zavarai, a kognitív zavarok, az allergiák, a környezeti érzékenységek vagy a lágy neurológiai tünetek, mint a remegés, az egyensúlyzavar vagy a depresszió, multifaktoriális eredetűek lehetnek. Az ilyen betegek klinikai helyzete egyedi és összetett, ami többféle terápiás stratégiát tesz szükségessé. Az egyénre szabott terápiát a rendelkezésre álló legjobb bizonyítékok, a klinikai megítélés és a beteg preferenciái alapján kell biztosítani, a haszon maximalizálása és a kockázat minimalizálása érdekében. Alapos kivizsgálás segítségével azonosítják a háttérben álló tényezőket, például az allergéneket és a gluténérzékenységet, amelyeket elkerüléssel, az ételintolerancia azonosításával és orvoslásával (rotációs és eliminációs diéták), valamint a bélrendszeri diszbiózisra vonatkozó pre- és probiotikumokkal kezelnek. A bélrendszeri felszívódási zavarok következtében a betegek táplálkozási hiányosságokkal jelentkezhetnek, amelyeket táplálkozási tanácsadással, vitaminok és ásványi anyagok szájon át történő pótlásával, valamint intravénás pótlással lehet kezelni, például Myers Cocktail keverékkel, amelyhez glutation adható. Meg kell jegyezni, hogy aggodalomra ad okot az endokrin rendszert károsító di(2-etilhexil)ftalát (DEHP) kioldódása a vinil intravénás tasakokból és csövekből.

A xenobiotikus expozíciók azonosítására kiterjedt környezeti expozíciós anamnézist használnak, hogy a forrásokat fel lehessen ismerni (pl. munkahelyi expozíció), orvosolni lehessen (pl. ólomalapú festékből származó por) és el lehessen kerülni (pl. magas higanytartalmú halak fogyasztása vagy dohányzás). Miután a toxinforrásokat eltávolították a környezetből és a táplálkozásból, és szükség esetén a természetes biokémiát az alapvető vitaminok, ásványi anyagok és mikrobióta pótlásával támogatják, sok beteg állapota egészséges táplálkozással, testmozgással és pihenéssel javul. A testedzéssel vagy szaunázással történő izzadás hasznos lehet, mivel a toxikus fémek a verejtékkel ürülnek ki.

A toxikus elemek sajnos idővel felhalmozódnak a lágyszövetekben és a csontokban, és még akkor is, ha a külső forrást eltávolították, a bioakkumulált toxikus elemek folyamatos endogén expozíciós forrást jelentenek, és a kiválasztást fokozó intézkedések hasznosak lehetnek.

Összességében a kelátterápia során a mobilizációnak meg kell egyeznie a kiválasztással, ezért a megfelelő folyadékbevitel és a bélrendszer szabályossága elengedhetetlen. A toxikus anyagok enterohepatikus recirkulációjának megszakításában számos termék segíthet, többek között a kolestiramin, a faszén, a psyllium, a tiolizált szilícium-dioxid és mások. A mobilizáció és a kiválasztás elősegítésére gyógyszerészeti kelátképző szerek is szóba jöhetnek.

A kelátterápiát, beleértve a fel nem szívódó szereket is, alacsony dózissal kell kezdeni, majd fokozatosan, az egyéni reakciónak megfelelően az ajánlott dózisokig titrálni, hogy elkerülhető legyen a beteg egészségi állapotának romlása a fémek újraeloszlása, egyéb élettani zavarok vagy gyógyszerintolerancia miatt. A kelátterápia során az ásványi anyagokat a teljes vér vagy a vörösvértestek esszenciális és toxikus ásványi anyagainak panelvizsgálatával, valamint esetleg rendszeres vizeletvizsgálatokkal kell ellenőrizni a kezelés előtt és után. Fontos az orális vagy intravénás vitamin- és ásványi anyagpótlás, bár az ásványi anyagpótlás és a kelátterápia antagonista hatású, ezért általában nem adható egyidejűleg.

A DMSA vagy a DMPS a szájon át szedhető gyógyszerek, míg az EDTA DMPS-szel vagy anélkül intravénásan adható. A NAC vagy a liponsav egyidejű alkalmazását a legjobb addig fenntartani, amíg a beteg nem tolerálja a teljes kelátordózist, és a kiválasztódó fémmennyiségek jelentősen lecsökkentek (pl. a kezdeti szintek negyedére vagy ötödére).

A DMSA és a DMPS, ritkábban a CaNa2EDTA esetében is beszámoltak allergiás mellékhatásokról, ezért a kelátterápiát allergiavizsgálat előzheti meg. Ebben az összefüggésben érdekes, hogy az anekdoták szerint az allergia kockázata a xenobiotikum-expozíció gyakoriságával és mértékével nő, ami tovább bonyolítja a kelátképző szerek típusának, dózisának és beadási gyakoriságának megfontolását. A klinikai tapasztalatok szerint az allergia csökken a toxikus elemek testterhelésének csökkentésével.

Következtetés

A kelátképzés a többértékű kationok fiziológiájának, valamint a nehézfémek toxikokinetikájának és toxikodinamikájának nagy része az alapja. A krónikus betegségekhez hozzájáruló toxikus anyagok felismerése, valamint a kelációs stratégiák és protokollok értékelésére és kezelésére irányuló kutatások elvégzése a toxikus fémek bioakkumulációjának értékelésére és kezelésére olcsó, biztonságos terápiák lehetőségét kínálja, amelyek a napjainkban legköltségesebb, legelterjedtebb krónikus betegségek fontos kiváltó okait kezelik. A jövőbeni kelátorkutatásnak ki kell terjednie mind az esszenciális, mind a nem esszenciális elemek értékelésére.

https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC3654245/

A kombinációs terápia olyan megközelítés, amely fokozza a fémek mobilizációját a szervezetből, csökkenti a kelátorok egyéni dózisát, és csökkenti a toxikus fémek átcsoportosítását egy helyről (pl. csont vagy máj) érzékenyebb helyekre, például az agyba (fentebb tárgyaltuk). Számos lehetséges hatóanyag létezik, amelyeket állatkísérletekben tesztelnek. Ez egy kutatásra érett terület; íme néhány példa.

A krónikusan ólomnak kitett állatoknál CaNa2EDTA-t követően a csontokból a lágyszövetekbe, köztük az agyba történő átcsoportosulást tapasztaltak. Ez emberekben is megfigyelhető, ami ahhoz az ajánláshoz vezetett, hogy az EDTA-kelátot rövid DMSA-kúra kövesse. Az EDTA és a tiol kelátorok kombinálására vonatkozó ajánlásról már évtizedekkel ezelőtt beszámoltak. Az ólommal kezelt patkányoknál a DMSA és CaNa2EDTA kombinációja jobb volt, mint bármelyik gyógyszer önmagában, vagy a DMPS önmagában, illetve CaNa2EDTA-val kombinálva, a szervi és csontok ólomtartalmának csökkentésében, normalizálva az ólomérzékeny biokémiai mérőszámokat, anélkül, hogy az ólom más szervbe történő átcsoportosítása történt volna. A DMSA volt az egyetlen gyógyszer, amely csökkent agyi ólomszintet eredményezett.

A DMSA és a monoizoamil DMSA (MiADMSA) alacsonyabb dózisban történő együttes alkalmazása volt a leghatékonyabb nemcsak az arzén okozta oxidatív stressz csökkentésében, hanem az arzénnek a vérből és a lágyszövetekből való kiürítésében is, összehasonlítva más kezelésekkel.

Az antioxidánsokkal és tiolcsoportokat tartalmazó kismolekulákkal való kiegészítés, valamint a kelátképző szerekkel való kiegészítés előnyös lehet a toxikus fémek mobilizációjának és kiválasztásának növelésében, a biokémiai változók javulásával együtt. Például a következők.

A taurin DMSA-val vagy MiADMSA-val együtt adva segített tovább csökkenteni az arzén és az ólom teljes testterhelését.

A NAC koordinációs kötéseket képez a fémek és a tiolcsoportja között. A tiol a szabad gyököket is csökkentheti. A NAC és DMSA együttes adagolása arzénexpozíciót követően az oxidatív stressz biomarkerek jelentős csökkenéséhez, valamint az arzén eltávolításához vezetett a szervekből.

A Flora által vezetett kutatócsoport a toxikus fémeket állatokon széleskörűen vizsgálta, és a kelátorok mellett az antioxidánsok és más szerek kombinációit is áttekintette, beleértve a vitaminokat, a NAC-ot, a taurint, a liponsavat és a liposzómás glutationt.

A kelátterápia a gyógyszercímkék szerint az akut és a magasabb expozíciójú mérgezések hatékony kezelésének bizonyult. Példák a kelátképző szereket magas foglalkozási vagy környezeti expozíció esetén alkalmazó beszámolókra a következők.

A DMSA kelátterápia átlagosan 12-szeresére növelte az ólomkiválasztást, és gyorsan visszafordította az ólommal kapcsolatos (nagyrészt neurológiai és gasztrointesztinális) tüneteket egy 17 ólommérgezett felnőttből álló esetsorozatban; ezek a szerzők áttekintették a DMSA hatékonyságát is.

Ugyanez a csoport beszámolt egy ékszerész esetéről, akinél a higanymérgezés kiterjedt neurológiai tünetei DMPS kezeléssel visszafordultak.

A Fülöp-szigeteken egy szájon át alkalmazott DMPS-terápiával végzett kísérlet kéthetes kezelést biztosított egy olyan közösségben, amely nagymértékben ki volt téve a kézműves aranybányászatban használt higanynak. A legtöbb résztvevő többszörös, jelentős neurológiai javulást tapasztalt. Ez a vizsgálat figyelemre méltó volt a távoli helyen végzett kiterjedt tesztelés, valamint a közel tökéletes megfelelés miatt, mivel a bába osztotta ki a gyógyszert. Ez a jelentés magas színvonalú, a beavatkozás, a bevonás, a kiesés és az eredmények gondos leírásával.

A kelátképzés hatékony alkalmazása a toxikus elemek alacsonyabb szintű felhalmozódásával rendelkező betegeknél nem annyira széles körben elismert, de pozitív kísérletekről számolnak be.

(i) Az Adams és munkatársai által végzett randomizált, kettős vak kontrollált vizsgálatban az autizmus súlyosságát mérő mérések csökkenése összefüggött a toxikus fémek vizeletkiválasztásának különbségével a DMSA-kezelés előtt és után, ami egyrészt szignifikáns pozitív összefüggést mutat az autizmus súlyossága és a toxikus fémek testterhelése között, másrészt e testterhelés csökkentésének hatékonyságát mutatja a tünetek javításában. A vizsgálatba való bekerülés kritériuma egy vagy több toxikus elem megemelkedett testterhelése volt, amelyet kelációs kihívás teszteléssel határoztak meg. Az e befogadási szűrővizsgálathoz tartozó kezdeti háromnapos kezelés elegendő volt ahhoz, hogy javítsa a glutation- és a vérlemezkeszinteket az autista gyermekeknél.

(ii) A kelátterápiával kapcsolatban aggodalomra ad okot, hogy a veseelégtelenség a terápia ellenjavallata lehet. Úgy tűnik, hogy ennek az ellenkezője a helyzet. Egy randomizált, kontrollált vizsgálatban, amelyben 64 krónikus veseelégtelenségben szenvedő, emelkedett ólomterhelésű, cukorbetegségben nem szenvedő beteg vett részt, három hónapos heti CaNa2EDTA-infúzió a kelátcsoportban a degeneráció lassulását vagy visszafordulását eredményezte. További 24 hónapos kezelést követően 32, emelkedett ólomterhelésű betegnél a glomeruláris filtrációs ráta javult a kezelt csoportban, a kontrollcsoportban pedig csökkent. A követés során nem kezeltek körében a korábban kezelt betegeknél alacsonyabb volt a csökkenés mértéke. A kezelés költsége betegenként körülbelül 3750 dollár volt, szemben a végstádiumú veseelégtelenség esetén hasonló időtartam alatt végzett hemodialízis 61 000 dolláros költségével. Egy kisebb, II. típusú cukorbetegségben szenvedő betegeken végzett vizsgálatban a test ólomterhelése erős előrejelzője volt a vesefunkció romlásának ütemének. A kelátterápia három hónapos kezelés alatt megfelezte a csökkenést, de a kezelés nélküli további kilenc hónapos követés során mindkét csoportban romlott a vesefunkció. Megjegyzendő, hogy a kutatás során nem mértek más toxikus elemeket, így nem ismert, hogy más nefrotoxinok, mint például a kadmium vagy a higany milyen mértékben játszhattak szintén szerepet.

(iii) Egy 1955-ös jelentés, amely szerint az ischaemiás szívbetegségben szenvedő betegeknél javult az angina pectoris és más szív- és érrendszeri tünetek, miközben ólommérgezés miatt EDTA kelátterápiában részesültek, hosszú, folyamatos érdeklődést váltott ki a szív- és érrendszeri betegségek megelőzése és kezelése iránt. Az érelmeszesedés EDTA kelátterápiás kezelése ellentmondásos vita tárgyát képezi. Míg a korai anekdotikus bizonyítékok jelentős klinikai tüneti javulást sugalltak, a közelmúltban végzett metaanalízisben azonosított öt klinikai vizsgálat kis populációkat használt különböző klinikai szindrómákkal, különböző eredményeket mértek, és nem szolgáltak általános bizonyítékkal az előnyökre.

A Trial to Assess Chelation Therapy (TACT) egy az Egyesült Államok Nemzeti Egészségügyi Intézete által támogatott, randomizált, kettős vak, placebokontrollos klinikai vizsgálat volt, amely az EDTA kelátterápia előnyeit és ártalmait értékelte 1708 olyan 50 éves és idősebb nemdohányzó személyen, akiknek a bevonás előtt több mint 6 héttel akut szívinfarktusuk volt, és egyébként orvosilag stabilak voltak. A protokollt az American College for Advancement in Medicine, a legnagyobb, kelátkezelést végző amerikai orvosszervezet ajánlotta. A kezelés 40 3 órás infúziót tartalmazott egy többkomponensű Na2EDTA-oldatból, valamint szájon át szedhető, nagy dózisú multivitamin/ásványi anyag kiegészítést a keláción kívüli napokon. Az elsődleges végpont a teljes halálozás, a szívinfarktus, a stroke, a koszorúér-revaszkularizáció és az angina pectoris miatti kórházi kezelés összetett értéke volt. A vizsgálat sikeréről az Amerikai Szívgyógyász Szövetség 2012. novemberi ülésén számoltak be. Három évvel a kezelés után a kombinált végpont kockázata 18%-kal csökkent az EDTA-t kapó csoportban (P = 0,03) a placebóhoz képest. A cukorbetegségben szenvedő és az elülső szívinfarktuson átesett résztvevők körében a kombinált végpont 39%-kal csökkent (P = 0,002). Ugyanilyen fontos, hogy a csoportok között nem volt különbség a súlyos nemkívánatos események tekintetében. A hipokalcémia és az átmeneti vesefunkció-csökkenés, az a két szövődmény, amelyről a primitív protokollokat alkalmazó korai vizsgálatokban beszámoltak, egyáltalán nem fordult elő. A TACT a részletes kritikák ellenére folyt, de sajnos a toxikus elemek kiválasztását nem értékelték a vizsgálat során. Így nem azonosították azokat a résztvevőket, akiknél a kardiovaszkuláris betegségekkel összefüggésbe hozható toxikus elemek nagyobb testterhelése alapján potenciálisan javallott lett volna a kelátképzés, és nem ismert, hogy a nehézfémek még jelentős testterhelésével rendelkezők körében további előnyök keletkeztek volna-e további kezeléssel.