Klinikai megközelítések
Klinikai megközelítések
Az olyan betegek kezelése, akiknél az alacsony dózisú krónikus toxikus fémes expozíció hozzájárul a krónikus betegségek kialakulásához, jelentős kihívást jelent az egészségügyi szolgáltató számára. Az irritábilis bélszindróma, a fáradtság, az autizmus spektrum zavarai, a kognitív zavarok, az allergiák, a környezeti érzékenységek vagy a lágy neurológiai tünetek, mint a remegés, az egyensúlyzavar vagy a depresszió, multifaktoriális eredetűek lehetnek. Az ilyen betegek klinikai helyzete egyedi és összetett, ami többféle terápiás stratégiát tesz szükségessé. Az egyénre szabott terápiát a rendelkezésre álló legjobb bizonyítékok, a klinikai megítélés és a beteg preferenciái alapján kell biztosítani, a haszon maximalizálása és a kockázat minimalizálása érdekében. Alapos kivizsgálás segítségével azonosítják a háttérben álló tényezőket, például az allergéneket és a gluténérzékenységet, amelyeket elkerüléssel, az ételintolerancia azonosításával és orvoslásával (rotációs és eliminációs diéták), valamint a bélrendszeri diszbiózisra vonatkozó pre- és probiotikumokkal kezelnek. A bélrendszeri felszívódási zavarok következtében a betegek táplálkozási hiányosságokkal jelentkezhetnek, amelyeket táplálkozási tanácsadással, vitaminok és ásványi anyagok szájon át történő pótlásával, valamint intravénás pótlással lehet kezelni, például Myers Cocktail keverékkel, amelyhez glutation adható. Meg kell jegyezni, hogy aggodalomra ad okot az endokrin rendszert károsító di(2-etilhexil)ftalát (DEHP) kioldódása a vinil intravénás tasakokból és csövekből.
A xenobiotikus expozíciók azonosítására kiterjedt környezeti expozíciós anamnézist használnak, hogy a forrásokat fel lehessen ismerni (pl. munkahelyi expozíció), orvosolni lehessen (pl. ólomalapú festékből származó por) és el lehessen kerülni (pl. magas higanytartalmú halak fogyasztása vagy dohányzás). Miután a toxinforrásokat eltávolították a környezetből és a táplálkozásból, és szükség esetén a természetes biokémiát az alapvető vitaminok, ásványi anyagok és mikrobióta pótlásával támogatják, sok beteg állapota egészséges táplálkozással, testmozgással és pihenéssel javul. A testedzéssel vagy szaunázással történő izzadás hasznos lehet, mivel a toxikus fémek a verejtékkel ürülnek ki.
A toxikus elemek sajnos idővel felhalmozódnak a lágyszövetekben és a csontokban, és még akkor is, ha a külső forrást eltávolították, a bioakkumulált toxikus elemek folyamatos endogén expozíciós forrást jelentenek, és a kiválasztást fokozó intézkedések hasznosak lehetnek.
Összességében a kelátterápia során a mobilizációnak meg kell egyeznie a kiválasztással, ezért a megfelelő folyadékbevitel és a bélrendszer szabályossága elengedhetetlen. A toxikus anyagok enterohepatikus recirkulációjának megszakításában számos termék segíthet, többek között a kolestiramin, a faszén, a psyllium, a tiolizált szilícium-dioxid és mások. A mobilizáció és a kiválasztás elősegítésére gyógyszerészeti kelátképző szerek is szóba jöhetnek.
A kelátterápiát, beleértve a fel nem szívódó szereket is, alacsony dózissal kell kezdeni, majd fokozatosan, az egyéni reakciónak megfelelően az ajánlott dózisokig titrálni, hogy elkerülhető legyen a beteg egészségi állapotának romlása a fémek újraeloszlása, egyéb élettani zavarok vagy gyógyszerintolerancia miatt. A kelátterápia során az ásványi anyagokat a teljes vér vagy a vörösvértestek esszenciális és toxikus ásványi anyagainak panelvizsgálatával, valamint esetleg rendszeres vizeletvizsgálatokkal kell ellenőrizni a kezelés előtt és után. Fontos az orális vagy intravénás vitamin- és ásványi anyagpótlás, bár az ásványi anyagpótlás és a kelátterápia antagonista hatású, ezért általában nem adható egyidejűleg.
A DMSA vagy a DMPS a szájon át szedhető gyógyszerek, míg az EDTA DMPS-szel vagy anélkül intravénásan adható. A NAC vagy a liponsav egyidejű alkalmazását a legjobb addig fenntartani, amíg a beteg nem tolerálja a teljes kelátordózist, és a kiválasztódó fémmennyiségek jelentősen lecsökkentek (pl. a kezdeti szintek negyedére vagy ötödére).
A DMSA és a DMPS, ritkábban a CaNa2EDTA esetében is beszámoltak allergiás mellékhatásokról, ezért a kelátterápiát allergiavizsgálat előzheti meg. Ebben az összefüggésben érdekes, hogy az anekdoták szerint az allergia kockázata a xenobiotikum-expozíció gyakoriságával és mértékével nő, ami tovább bonyolítja a kelátképző szerek típusának, dózisának és beadási gyakoriságának megfontolását. A klinikai tapasztalatok szerint az allergia csökken a toxikus elemek testterhelésének csökkentésével.
Következtetés
A kelátképzés a többértékű kationok fiziológiájának, valamint a nehézfémek toxikokinetikájának és toxikodinamikájának nagy része az alapja. A krónikus betegségekhez hozzájáruló toxikus anyagok felismerése, valamint a kelációs stratégiák és protokollok értékelésére és kezelésére irányuló kutatások elvégzése a toxikus fémek bioakkumulációjának értékelésére és kezelésére olcsó, biztonságos terápiák lehetőségét kínálja, amelyek a napjainkban legköltségesebb, legelterjedtebb krónikus betegségek fontos kiváltó okait kezelik. A jövőbeni kelátorkutatásnak ki kell terjednie mind az esszenciális, mind a nem esszenciális elemek értékelésére.