Az idei medvehagyma első zöld levelei már megjelentek a Mecsek lejtőin, és hamarosan a hidegebb tájainkat is elborítja ez a szép és értékes, gyógynövénynek is beillő, vadon termő levélzöldség. Korábbi cikkeinkben már beszámoltunk a beltartalmi értékeiről és fiziológiai hatásairól, most itt ez ideje, hogy kitérjünk azon jellemzőire, amelyeket az étkezőasztalnál élvezhetünk leginkább.

A medvehagyma nyersen is bátran fogyasztható, sőt azt kell mondanunk, így érjük vele a legtöbbet, hiszen a főzés vagy fagyasztás a beltartalmi értékek egy részét tönkre teheti. Igyekezzünk minden esetben tiszta helyről szedni vagy beszerezni, vagyis ügyeljünk arra, hogy főutaktól távol eső, tiszta levegőjű hely legyen a származási helye. Ezen felül, ha tehetjük, akkor a beszerzési helyét is válogassuk meg, hiszen a forgalmas utak mellett árult medvehagyma könnyen magába szívja a benzingőzt és más szennyeződéseket.

Felhasználás előtt alaposan mossuk meg, csepegtessük le vagy terítsük nedvszívó papírtörlőre. Salátaként önmagában is felhasználhatjuk, de keverhetjük más levélzöldségekkel (saláta, kínai kel, retek-, sárgarépa-, karalábélevél), illetve egyéb hagymafélékkel is. Salátakészítéskor érdemes gondolnunk az olajos magvak használatára, hiszen csodálatosan kiegészítik az ízvilágot, és összetevőikkel nagyon jó hatást tesznek a szervezetünkre. Így kerülhet a salátába aprított dió, mogyoró, lenmag(pehely), szezámmag is.

A salátára locsoljunk hidegen sajtolt olajokat, nem csak azért, mert ezek is nagyon egészséges összetevőkben gazdagok, hanem azért is, hogy a medvehagyma zsírban oldódó hatóanyagait is segítsenek felszívódni. Salátára nagyon finom a tökmag-, len-, olíva-, mák-, dióolaj. Pár csepp méz, egy kis só és valamilyen finom salátaecet (balzsam-, alma-, borecet) teheti fel a koronát az elkészült finomságra, amelyet beltartalma miatt akár főételként is fogyaszthatunk.

A medvehagymából más hagymafélékkel együtt mennyei krémleves készíthető. Pároljuk le a feldarabolt hagymákat (vörös-, póré-, újhagyma) vajon, engedjük fel vízzel, sózzuk meg, pároljuk puhára, majd habarjuk be és csak a végén tegyük hozzá a leveleket. Fogyasztás előtt pépesítsük.

A medvehagyma nagyon finom kiegészítő minden ételbe, amelyhez illik a fokhagyma. Mindig a végén tegyük az ételhez, ne főzzük vele, így a fokhagymához hasonló aromája finoman érvényesül, de friss, zöld íze is megmarad.

A medvehagymával süthetünk is, rendkívül finom pogácsa és más sós sütemény készülhet úgy, hogy az összegyúrt tésztához keverjük az apróra vágott leveleket.