A szőlőmag melléktermék. Ha frissen elszemezgetünk egy fürt szőlőt, vagy kidobáljuk a magjait, vagy lenyeljük egyben, és így a szervezetünkben nem tud hasznosulni. A bortermelés és szőlőlé-készítés során sok helyen mint hulladékot, kidobálják. Pedig kincset ér.

Dr. Szentgyörgyi Albert Nobel-díjas magyar tudós – akinek nevéhez a C-vitamin is kapcsolódik – a szőlőmag kutatásával is foglalkozott. Véleménye szerint nincs a természetben olyan gyümölcs vagy zöldség, amely koncentráltabban tartalmazná a modern ember számára oly szükséges antioxidánsokat, mint ez a gyakran kukába kerülő, „fölöslegesnek” kikiáltott növényi rész.

Az antioxidánsok feladata az emberi szervezetbe bekerülő vagy ott termelődő szabad gyökök, vagyis agresszíven károsító molekulák legyőzése, semlegesítése. A felsokasodó szabad gyökök rendkívüli pusztítás képesek végezni a szív- és érrendszerben, az idegrendszerben és kötőszövetekben, ezek számlájukra írható az idő előtti öregedés és a rákos daganatok egy részének kialakulása is. A modern és iparosodott társadalmakban, a szabad gyökök forrásai bőségesek, hiszen a környezetszennyezés, a stressz, a finomított és feldolgozott élelmiszerek, a mesterséges tápanyagok és a környezetünkben alkalmazott, mérgező vegyszerek mind-mind tartalmazzák ezeket.

A szőlőmagban található polifenolok (növényi antioxidánsok), bioflavonok (növényi festékanyagok, erős antioxidáns és érvédő hatással), együtt fejtik ki hatásukat a szőlőmagban található ásványi anyagokkal (kálium, nátrium, kalcium, magnézium) és mikroelemekkel (réz, vas, molibdén, mangán).

Kutatások szerint a szőlőmag kiváló élettani hatásai jó hatással vannak az inzulinrezisztenciára, de erőteljes kiegészítő terápiát jelenthetnek daganatos betegségek kezelésében is (pl. leukémia).

Az allergiás megbetegedések egyik kiváltó oka a szervezett mérgezettsége, környezeti túlterheltsége, továbbá a stressz, amelyek együttesen jelentősen gyengítik illetve összezavarják az immunrendszer működését. Az erőteljes antioxidánsok szedése megerősíti a szervezetünk védekező képességét, így alkalmas lesz arra, hogy szembeszálljon a környezet okozta terheléseknek.

A szőlőmag egyben és elrágva a szervezetünk számára emészthetetlen, de hatékonyan feltárt formában fogyaszthatjuk kivonatként, magolajként, őrleményként, lisztként és antioxidáns valamint allergiásoknak fejlesztett táplálékkiegészítőkben is.