A nyugati orvoslás (sajnos) általában meglehetősen negatívan áll az alternatív és kiegészítő terápiák megítéléséhez. A macskakarom azon kevés gyógynövények egyike, amelyet számos alkalommal vizsgáltak laboratóriumi körülmények között, illetve teszteltek önként jelentkező alanyokkal, meghatározott orvosi előírásoknak megfelelően, itthon és külföldön is.

Az eredmény több hazai intézményben, több körben és 2008-ban a Müncheni Egyetem Gyógyszerbiológiai Tanszékén is nagyon biztató volt, így nem csoda, hogy egyre szélesebb körben alkalmazzák ezt a sokoldalú és hatékony gyógynövényt.

A daganatos megbetegedésekben eredményesen alkalmazható gyógyhatású készítmények körében több hatásterületet is megkülönböztetünk, ahol áldásos hatásukat kifejthetik. Az egyik az immunrendszer alulműködésének ellensúlyozása, vagyis a test védekezőrendszerének erősítése. Erre több ok miatt is szükség van, az egyik, hogy az alapbetegség legyőzését is elősegíthetjük ezzel, a másik, hogy például az erősen immungyengítő kemoterápia következtében fellépő egyes mellékhatásokat így valamelyest ellensúlyozhatjuk.

A macskakarom immunerősítő hatása mellett gyulladáscsökkentő és antimikrobális hatást is képes felmutatni.

A daganatos betegségek megelőzése, valamint gyógyítása során igen fontos lehet a gyógyszer ún. mutáció-gátló hatása is, vagyis az, hogy a sejtek bizonyos elváltozásait, degenerációját megakadályozza, harmóniáját helyre állítja. Mindezek mellett a macskakarom kivételesen erős antioxidáns, így hozzájárul a szervezetünkben a sejtdegenerációt előidéző, felszaporodott szabadgyökök számának csökkentéséhez is.

A macskakarom legsajátosabb összetevője azonban egy különféle alkaloidokból és az ezek felszívódásához szükséges vegyületekből álló „koktél”, amely nagy mértékben fokozza a fehérvérsejtek termelődését és aktivitását, élénkíti azok fagocita (sejtfaló) tevékenységét. Ezek a hatások képessé tehetik a testet arra, hogy a benne zajló kóros folyamatokat ő maga győzze le.

A vizsgálatok során megfigyelték, hogy a macskakarom a daganatos betegek esetében erősítette az immunrendszert, gátolta a rákos sejtek osztódását, csökkentette a testben fellépő gyulladások mértékét, enyhítette a sugárterápia mellékhatásait.