A gyógynövények, kivonatok, hidegen sajtolt olajak, őrlemények és szárítmányok gyógyító, testünkre előnyös hatása vitathatatlan. Az említettek közül nagyon sokról volt már szó ezen a blogon, és fogunk is még sok mindennel foglalkozni, arról azonban nem ejtettünk eddig szót, hogy miért előnyös ezeket kapszulázott formában fogyasztani?

A gyógynövényből készült porok, olajok és kivonatok kapszulázott formában történő fogyasztását számtalan okkal tudjuk alátámasztani, nézzük most azokat, amelyek a folyamatosan időhiányos, rohanó embert segítik abban, hogy képes legyen törődni magával számtalan elfoglaltsága mellett is.

Elmarad a macera 

Azoknak a gyógynövényeknek egy része, amelyek kapszuláink alkotóelemeit alkotják, tasakos kiszerelésben megtalálható a gyógynövényboltok polcain is. Sokan gondolhatják, hogy mennyivel olcsóbb úgy megvenni és otthon teát készíteni belőle, de ebben nem feltétlenül van igazuk.

A kapszulákba zárt gyógynövények előkészítése (szárítás, aprítás, kivonatolás stb.) olyan formában zajlik le, és persze olyan körülmények között, hogy a gyökérbe, szárba, hajtásokba, levelekbe, virágokba és termésekbe zárt hatóanyagok a legnagyobb arányban és a leghatékonyabb formájukban kerüljenek a fogyasztóhoz. A kapszula formátuma, anyaga a legjobb ennek a minőségnek a megőrzésére, hiszen légmentesen zár, így nem kell tartósítószert se alkalmazni.

Ha gyógyteát veszünk, azt otthon nem biztos, hogy hasonlóan hatékonyan tudjuk elkészíteni, de ha mégis, egy időhiányos embernek még ez is sokszor túlzott elfoglaltságot jelenthet. Vizet forralni, leforrázni, állni hagyni, leszűrni, megvárni amíg lehűl, majd elfogyasztani, ez mind-mind idő. És akkor még nem beszéltünk a mennyiségek kiméréséről (ami keverékek esetében sokszor nem is olyan egyszerű), meg arról, hogy a magas vitamintartalmú növényi részeket alacsonyabb hőmérsékletű vízzel forrázzuk, míg a gyökereket és kérgeket pár percig forralni kell, stb..

Gyakori, hogy a munkahelyen, vagy máshol, ahol a napunkat rohanásban eltöltjük, nincs lehetőség vízforralásra, vagy nem filteres tea elkészítésére, nem áll rendelkezésre szűrő stb. Összességében tény, hogy akárhova megyünk, egy kapszulát sokkal egyszerűbb bekapni, mint akár több tasak gyógyteát magunkkal cipelni, és abból körülményesen elkészíteni az egészségünk visszaszerzésére, megőrzésére szánt italt.