A tél második felében járunk és az időjárás bizony nem kímél bennünket. Röpködnek a mínuszok, de ha nem éppen a hőmérséklet okoz gondot, akkor az eső/hó esik vagy a szél fúj. Nagyon gondosan kell ilyenkor megválogatni az öltözékünket, hiszen nagyon könnyű megfázni, ha átfúj a szél a ruhánkon vagy átnedvesedik a cipőnk.

Bizony megfázni nem csak úgy tudunk, hogy náthásak leszünk. Bármelyik testrészünk képes a megfázás jelenségére, hiszen itt mindössze arról van szó, hogy a kihűlt testrészbe nagy mennyiségben áramlik a vér, hogy felmelegítse. Ha például a lábunk fázik, számíthatunk arra, hogy az altestünk vérbőséggel fog reagálni erre a kihívásra.

A gyulladásos folyamatok is vérbőséggel járnak, így függ össze a láb megfázása a hólyaghuruttal. De persze nem csak a nem megfelelő öltözködéstől kaphatunk hólyag- és vesemedence-gyulladást. Könnyen kialakulhat ilyesmi, ha a hüvelyflórából vagy a külvilágból származó gombák és/vagy baktériumok elszaporodnak a húgyvezetékben, ahonnan aztán egyre feljebb kerülve a húgyhólyagban és a vesében is komoly problémákat okozhatnak.

Húgyhólyaggyulladáshoz vezethet az is, ha nem iszunk megfelelő mennyiségű folyadékot (és ezen belül is tiszta vizet). Ebben az esetben ugyanis a kiválasztórendszerben túlságosan sűrű vizelet termelődik, amelynek hatásaként is kialakulhatnak gyulladások a nyálkahártyán.

A húgyhólyaggyulladás megelőzésére és kezelésére olyan gyógynövények alkalmasak, amelyek fertőtlenítik a nyálkahártyát, kezelik annak gyulladásait és hozzájárulnak a sejtek regenerálódásához. Nem árt, ha az alkalmazott gyógynövény vízhajtó hatással is rendelkezik, hiszen ebben az esetben biztosítva lesz a vizelet hígulása, a kiválasztószervek átmosása és stimulációja is.

A kisvirágú füzike nem csak a felsorolt tulajdonságok mindegyikével rendelkezik, de kiváló antioxidáns, amivel biztosítja, hogy a gyulladás után a sejtek és szövetek maradéktalanul helyreálljanak. Javítja a hólyag működését, gyorsítja a gyulladás csökkenését, enyhíti a problémával járó panaszokat.